Néhány gyakorlati példán keresztül szeretnénk bemutatni, hogy az élelmiszer- és italgyártók hogyan elégítik ki a nyereségigényeiket és egyúttal csökkentik környezeti terhelésüket.
Megosztás
Egyértelmű, hogy az élelmiszer- és italgyártóknak jelentős lépéseket kell tenniük szén-dioxid-kibocsátásuk csökkentése érdekében. A kormányok és a szabályozó hatóságok világszerte szigorítják a környezetvédelmi törvényeik vonatkozó passzusait, és a fogyasztók is ezt várják el.
Az ágazatnak azonban hatalmas fűtési és hűtési igényei vannak, és a dekarbonizációs célokat az érintett folyamatokban nehezebb megvalósítani. Nemrégiben Emma Piercyvel, a brit Élelmiszer- és Italszövetség (FDF) munkatársa egy találkozón elmondta, hogy további beavatkozások nélkül az ágazat 2012-höz képest mindössze 64%-kal tudja csökkenteni a fűtésből származó kibocsátásait 2050-ig. Többet kell tenni azért, hogy a szektorban megvalósuljon a nettó zéró kibocsátás.
Ugyanakkor, különösen a jelenlegi globális energiaválság miatt elengedhetetlen, hogy az energiaköltségeket is kordában tartsuk. Azonban ennek nem kell szükségszerűen szemben állnia a környezetvédelmi célokkal: vannak olyan megoldások melyek révén a környezetvédelmi és a gazdasági célok nem csak egymás mellett léteznek, hanem kölcsönösen kiegészítik és erősítik egymást.
De mégis, milyen energetikai megoldások születtek eddig? Bemutatunk néhány olyan megoldást, amellyel vezető élelmiszer- és italgyártók költségcsökkenéséhez és a szén-dioxid-kibocsátásuk visszafogásához járultunk hozzá.
Egy brit pékség Európa egyik legnagyobb üzemének tervezése során a leghatékonyabb működést kívánta biztosítani. A gyártás jelentős hőigénye miatt a pékség a Centrica Business Solutionszel együttműködve az egyik legújabb és leghatékonyabb 1 MWe teljesítményű kapcsolt hő- és villamosenergia-termelő (CHP) egységünket üzemelte be a telephelyén.
A berendezés kisfeszültségű villamosenergiát termel, amit a rendszer nagyfeszültségre átalakítva továbbítja a telephely 11 KV-os körvezetékére. A CHP-egység segítségével az üzem éves szén-dioxid kibocsátása 1000 tonnával csökken. Ezen túlmenően, az energiakiadások évente körülbelül 400 000 fonttal csökkennek, így a garanciával támogatott egység beruházási költsége körülbelül három év alatt megtérül.
A szén-dioxid-kibocsátás csökkentése nem csak a bolygó érdekében fontos, hanem kereskedelmi szempontból is ésszerű lépés egy olyan időszakban, amikor a fogyasztók és a kiskereskedők olyan élelmiszer- és italgyártóktól vásárolnak, akik bizonyítják a környezetvédelem iránti elkötelezettségüket. Töltse le a tájékoztatót és tudja meg hogyan elégítheti ki egyszerre vállalkozásának gazdasági és környezetvédelmi igényeit.
Iratkozzon fel havi hírleveleinkre:
Az adatok megadásával Ön beleegyezik abba, hogy a Centrica Business Solutions az Ön személyes adatait az Adatvédelmi szabályzatban leírtak szerint kezelje. A Centrica Business Solutions hírlevelet és egyéb, általunk relevánsnak ítélt marketinganyagot küld Önnek rendszeresen. A tőlünk érkező kommunikációt Ön bármikor lemondhatja.